Nagyhatalmak és politikai szövetségek alakulása a századfordulón
Ezt a munkát a tanárunk ellenőrizte: 15.01.2026 time_at 16:31
Feladat típusa: Történelem esszé
Hozzáadva: 15.01.2026 time_at 15:41
Összefoglaló:
A 19-20. század fordulóján a nagyhatalmak szövetségei és konfliktusai alapvetően alakították át Európát, előkészítve az első világháborút.
Nagyhatalmak és katonai-, politikai szövetségek a századfordulón
I. Bevezetés
A 19. század második fele és a 20. század eleje Európa és a világ történelmében fordulópontot jelentett: a nagyhatalmak újrarendezték a kontinens és a világ geopolitikai térképét, szövetségek és ellentétek hálózata jött létre, mely meghatározta a későbbi világtörténelmet is. Végbement az olasz és a német egység, Oroszország önmeghatározása és befolyása átrendeződött, miközben az Egyesült Államok is a világhatalmak közé emelkedett sajátos belső konfliktusai és nyugati terjeszkedése nyomán. Ezek a folyamatok nemcsak a politika, hanem a társadalom, a gazdaság és a kultúra szintjén is döntő hatással voltak, sőt mindmáig élő következményeik vannak.Az 1848—49-es forradalmak és szabadságharcok leverése után új korszak kezdődött, amelyet már nem csupán a forradalmi lendület, hanem a nemzeti törekvések, az ipari fejlődés és a nagyhatalmi versengés jellemzett. A század végétől mind az orosz, mind az olasz és a német birodalom politikája, valamint az USA terjeszkedése és társadalmi kérdései új irányokat szabtak a világ fejlődésének. E dolgozat célja az, hogy ezek mentén mutassa be a századforduló legfontosabb nagyhatalmi folyamatait, érintve a geopolitikai, katonai és társadalmi összefüggéseket.
Tézis: A 19. század végén és a századfordulón a nagyhatalmak katonai és politikai erőviszonyai, valamint a szövetségi rendszerek formálódása jelentősen meghatározták Európa és az egész világ további történelmi alakulását, egyben előre vetítve az első világháború kirobbanását.
---
II. Oroszország geopolitikai helyzete és a krími háború
1. Oroszország a 19. század közepén
Oroszország az 1848–49-es forradalmak leverését követően (melyből Magyarország is erősen kivehette részét) a kontinens egyik legfontosabb hatalmává vált. Az orosz birodalom – melynek élén a mindenható I. Miklós cár állt – Ausztriában is a rend fenntartójává lépett elő, „lekötelezve” ezzel a Habsburgokat. Oroszország számára a „keleti kérdés”, vagyis az oszmán birodalom fokozatos gyengülésének kihasználása, a Fekete-tenger és a Földközi-tenger felé történő kijutás már régóta stratégiai cél volt. A Balkán-félsziget szláv népeinek védelmére és az oszmán befolyás visszaszorítására hivatkozva Oroszország nem csak katonai, de kulturális és vallási felhatalmazottságot is érzett magában.2. A krími háború (1853–1856)
A 19. század egyik legjelentősebb konfliktusa a krími háború volt, amelyben Oroszország az Oszmán Birodalom ellen lépett fel, de hamarosan belekeveredett Anglia és Franciaország is. Ezek a nyugati nagyhatalmak nem engedhették, hogy Oroszország túlságosan megerősödjön a Földközi-tenger térségében, hiszen ez veszélyeztette volna a brit gyarmatbirodalom biztonságát és Franciaország mediterrán érdekeit. A krími félsziget megszállása, Szevasztopol hosszan elhúzódó ostroma (mely a klasszikus katonai irodalomban is nagy visszhangot keltett) új fejezetet nyitott a hadviselés történetében: bevetették az első modern puskákat, acélágyúkat, de a tábori kórházak fejletlensége és az ellátás hiánya is kiütközött.3. A háború következményei
A veszteség hatására 1855-ben trónra lépő II. Sándor cár kénytelen volt megegyezni az ellenfelekkel. Az 1856-os párizsi béke értelmében Oroszország elveszítette közvetlen befolyását a Fekete-tengeren, s csökkent európai presztízse is. Ugyan Moszkva nem vesztett jelentős területeket, a vereség azonban érezhetően visszavetette nagyhatalmi ambícióit a kontinensen – ez a veszteség egyben előrevetítette későbbi belső reformok (jobbágyfelszabadítás) és külpolitikai alkalmazkodás szükségességét.4. Íratlan tanulságok
A krími háború bebizonyította, hogy a nagyhatalmi egyensúly rendkívül törékeny. A katonai technika fejlődése – melyet például Hadik András vagy Kossuth Lajos is hangsúlyozott írásaiban a technikai haladás kapcsán – újfajta háborúskodást teremtett. A diplomácia szerepe felértékelődött: modern szövetségi rendszerek és titkos egyezmények vették át az egyensúly fenntartásának feladatát.---
III. Az olasz egység megvalósulása
1. Olaszország területi és politikai állapota a 19. század elején
A 19. századi Olaszország idegen uralom, töredezett politikai térkép és állandó bizonytalanság jellemezte. A Szárd–Piemonti Királyság korabeli jelentősége nem érte el a fénykorban lévő városállamokét (pl. Firenze, Velence), ráadásul az osztrákok ellenőrizték a leggazdagabb észak-Itáliai tartományokat. A Pápai Állam központi blockszerű léte is akadályozta az egység létrehozását. Az osztrák befolyás – ahogyan azt a magyar szabadságharc leverésében is láttuk – minden európai nacionalista törekvést fojtott.2. Liberális és nacionalista mozgalmak szerepe
A „Risorgimento”, azaz újjászületés korszaka az olasz irodalom és színház (pl. Giuseppe Verdi művei is nemzeti szimbólumokká váltak) mellett a cselekvő politikai mozgalmak ideje lett. Giuseppe Garibaldi vörösinges csapataival, illetve Mazzini forradalmi klubhálózatával a nacionalizmus és a liberalizmus egyfajta szövetségét hozta létre, melynek fő célja az idegen uralom megszüntetése és az egységes, polgári Olaszország létrehozatala volt.3. Camillo Cavour politikája
A Szárd Királyság miniszterelnöke, Camillo Benso di Cavour kiváló külpolitikai érzékkel Franciaország (III. Napóleon) támogatását szerezte meg az 1859-es osztrák-olasz háborúhoz. A solferinói és magentai csatákban aratott győzelem után megszületett a villafrancai béke, melynek értelmében Lombardia Olaszországhoz került. A diplomáciai lépések és katonai sikerek sorozata tehát együttesen tette lehetővé az egység felé vezető utat.4. Az egység kiteljesedése
1860-ban a közép-olasz tartományok népszavazással csatlakoztak Szárd-Piemonthoz. Garibaldi vörösingesei legendás módon, szinte vér nélkül foglalták el Dél-Olaszországot, s átadták a hatalmat Viktor Emánuel királynak. 1861-ben kihirdették az Olasz Királyság megalakulását, azonban Velence (1866-ban a porosz–osztrák háború melléktermékeként) és Róma (1870, a francia vereség után) csak fokozatosan kerültek olasz kézre. Ezek az események jelentették az egység betetőzését, melyhez a magyar történelmi köztudatban is léteznek párhuzamok (lásd: a kiegyezés folyamata).5. Tanulságok
Az olasz egység nemcsak katonai diadal volt, hanem sikeres diplomáciai és szellemi mozgalom is, melyet Verdi Nabuccójának kórusa vagy Garibaldi hősi legendája máig például szolgál. Az olasz nemzeti identitás, a modern állam eszménye, a nacionalizmus és a polgári jogegyenlőség iránti igény összegződött benne, mely az egész kontinensen új mintát adott a nemzetállamok számára.---
IV. Német egység: gazdasági és katonai tényezők
1. Gazdasági háttér és szociális viszonyok
A 19. században a német területek gyors gazdasági fejlődésen mentek át. Az ipari forradalom némileg késve, de annál látványosabban gyűrűzött be: Ruhr-vidéken megindult a szén- és acélgyártás (Krupp család példája), a Siemens vagy Mannesmann vállalatok pedig a gépipart és villamosipart emelték új szintre. A gazdasági egység elősegítője volt a német vámunió (Zollverein), amely megalapozta a későbbi politikai egységet is.2. Politikai törekvések
A német egység kérdése kétféle elméleti irányzaton belül vitatott volt: az „ausztriai út” a Habsburgok vezetésével egy laza, többnemzetű birodalmi szövetséget (Grossdeutschland) favorizált, míg a poroszok a „kis német egységben” (Kleindeutschland) gondolkodtak, ahol Ausztria nem kapna helyet. Utóbbinál a porosz katonai erő és ipar dominanciája érvényesült.3. Poroszország vezető szerepe
Otto von Bismarck, a „vas kancellár” felismerte, hogy az egységet csak háborúk és erősödő porosz befolyás hozhatja el. I. Vilmos katonai reformjai révén Poroszország nagyhatalommá emelkedett. Bismarck modern, „vér és vas” politikája először a Schelswig–Holstein kérdését oldotta meg (dán háború, majd az 1866-os porosz–osztrák háború), melynek csúcspontja a königgrätzi csata volt.4. Francia-porosz háború (1870–1871)
Bismarck diplomáciájának újabb eredményeként sikerült Franciaországot háborúba provokálni (emsa-i távirat incidense). Sedanban a porosz hadsereg döntő vereséget mért III. Napóleonra, ami egészen Párizs ostromáig sodorta a harcokat. Ezt követően 1871-ben – éppen Versailles-ban – I. Vilmost koronázták német császárrá, megszületett a Német Császárság.5. Következmények
Az új birodalom Elzász és Lotaringia (elsősorban német ajkú régiók) annektálásával tovább növelte erejét, de ez egyben évtizedes francia—német ellentétet szült. Németország katonai, gazdasági és kulturális nagyhatalommá vált: a kontinens erőviszonyai átrendeződtek, és az európai nagyhatalmi egyensúly végzetesen megbillent.---
V. Az Egyesült Államok terjeszkedése és belső konfliktusai
1. Területnyereségek nyugaton; társadalmi háttér
Az USA a 19. század második felére végig kitolta határait egészen a Csendes-óceánig (Manifest Destiny-eszme). Gigantikus földterületekhez jutott (Louisiana-megállapodás, mexikói háború eredményei stb.), amelyek betelepítésére európai – köztük sok magyar és sváb – bevándorlók százezrei keltek át az óceánon. A szédületes ipari fejlődés, a transzkontinentális vasút (1869), valamint a vadnyugat legendája mélyen beleégett az amerikai folklórba.2. Az indián őslakosok helyzete
Az indián népcsoportok – Apache, Sziú, Cherokee – évszázados életmódját alapjaiban rombolta szét a hódító terjeszkedés. Katonai erővel, rezervátumi rendszerrel (pl. Dawes-törvény) lehetetlenítették el a hagyományos törzsi életet. Az indián tragédiát magyar irodalomban is feldolgozta például Jókai Mór „Az arany ember” szimbolikus motívumai vagy Benedek Elek indiánmeséi révén.3. Észak és Dél ellentétei
Az északi államok ipara, farmgazdálkodása, szabadelvű politikai rendszere éles kontrasztban állt a rabszolgamunkára alapozó déli ültetvényes világgal. A Missouri-egyezmény (1820) kijelölte a rabszolgaság határvonalát (36°30’), de a kérdés újra és újra fellángolt – abolicionista mozgalmak (Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója) radikális reformokat követeltek.4. Következmények
Az ellentétek végül az amerikai polgárháború kitöréséhez vezettek (1861–1865), amelyben a rabszolgaság, a föderáció kérdése és a nemzeti egység vált tétjévé. Az USA polgárháború utáni stabilizációja és a „rekonstrukció” (faji jogkiterjesztés, ipari konszolidáció, földbirtokreformok) már egy világhatalommá válóság útja volt, de a társadalmi feszültségek (faji szegregáció, indiánkérdés) továbbra sem oldódtak meg.---
VI. Összegzés és lezárás
A 19. század második felének meghatározó nagyhatalmai – Oroszország, Olaszország, Németország és az Egyesült Államok – sajátos módon építették és formálták történelmüket, s ezzel az egész világ sorsát is befolyásolták. Az orosz befolyás visszaszorulása, az olasz és német egység, valamint az amerikai terjeszkedés és polgárháború mind-mind előrevetítették a 20. században kibontakozó világpolitikai konfliktusokat.A katonai és politikai szövetségek, valamint a nagyhatalmi terjeszkedések hálózata egy új, egységesebb, de egyben sérülékenyebb világot hozott létre. Olaszország és Németország példája mutatja, hogy nemzeti egység és modern államépítés elképzelhetetlen katonai, diplomáciai és társadalmi mozgalmak nélkül. Oroszország nagyhatalmi válsága, az amerikai belső konfliktusok pedig bizonyítják, hogy a gyors erősödés törékeny, ha nincs meg a szükséges belső kohézió.
Ez a korszak alapozta meg a modern politikai és gazdasági nemzettudatot – ahogyan Arany János, Deák Ferenc, vagy Eötvös József is hangsúlyozta: a fejlődés záloga a társadalmi kohézió, a modernek jóléte és a konzervatív hagyományok egységének megteremtése. A századforduló nagyhatalmai és szövetségi rendszerei így váltak a modern történelem keretei közé, előrevetítve az első világháború és a 20. század világpolitikai változásainak kitörését.
Példakérdések
A válaszokat a tanárunk készítette
Mi volt a nagyhatalmak szerepe a századfordulón?
A nagyhatalmak politikai és katonai szövetségeik révén döntően formálták Európa és a világ történelmét, megalapozva a 20. század konfliktusait.
Hogyan alakultak a politikai szövetségek a századfordulón?
A századfordulón modern katonai és diplomáciai szövetségi rendszerek alakultak ki, melyek egyensúlyozni próbálták a nagyhatalmi erőviszonyokat.
Milyen következményei voltak az olasz és német egység létrejöttének a századfordulón?
Az olasz és német egység nemzetállami mintát teremtett, átrendezte az európai nagyhatalmi egyensúlyt és új konfliktusokat idézett elő.
Miként változott Oroszország geopolitikai helyzete a századfordulón?
Oroszország a krími háború után elvesztette európai presztízsét, visszaszorult befolyása, ami belső reformokhoz és alkalmazkodáshoz vezetett.
Mi volt az Egyesült Államok szerepe a nagyhatalmak között a századfordulón?
Az USA a nyugati terjeszkedésnek és polgárháborús tapasztalatainak köszönhetően világhatalommá emelkedett, növelve befolyását a világpolitikában.
Értékelje:
Jelentkezzen be, hogy értékelhesse a munkát.
Bejelentkezés