Lízing, faktorálás és forfetírozás: fogalmak és csoportosítás
Feladattípus: Szakmai ismeretek
Hozzáadva: egy órája
A lízing, a faktorálás és a forfetírozás fogalmainak értelmezése, valamint csoportosításaik szempontjai
A modern piacgazdaságban a vállalkozások finanszírozási döntései egyre összetettebbé váltak. Már régen nem igaz az a leegyszerűsített elképzelés, hogy ha egy cégnek pénzre vagy eszközre van szüksége, akkor vagy készpénzből vásárol, vagy bankhitelt vesz fel. A gazdasági szereplők ma számos olyan pénzügyi konstrukció közül választhatnak, amelyek különböző élethelyzetekre, eltérő üzleti célokra és más-más kockázati viszonyokra kínálnak megoldást. Ebbe a körbe tartozik a lízing, a faktorálás és a forfetírozás is.Mindhárom finanszírozási forma fontos szerepet tölt be a vállalati működésben, mégsem azonos logika alapján működnek. A lízing elsősorban eszközhasználathoz kapcsolódik, a faktorálás rövid lejáratú követelések gyors pénzzé tételét segíti, a forfetírozás pedig főként nagyobb összegű, hosszabb lejáratú, gyakran exportügyletekből származó követelések értékesítésére szolgál. Éppen ezért e fogalmak pontos megértéséhez nem elegendő néhány definíció megtanulása: szükség van annak átlátására is, hogy milyen szempontok szerint csoportosíthatók, milyen gazdasági helyzetben célszerű alkalmazni őket, és miben térnek el egymástól.
Tézisként megfogalmazható, hogy a lízing, a faktorálás és a forfetírozás ugyan mind finanszírozási szolgáltatásnak tekinthetők, de jelentősen különböznek abban, hogy mi a finanszírozás tárgya, hogyan oszlik meg a kockázat, milyen a jogviszony szerkezete, és milyen időtávon működnek. E különbségek ismerete a magyar gazdasági gyakorlatban, különösen a kis- és középvállalkozások számára, nem pusztán elméleti jelentőségű, hanem nagyon is gyakorlati kérdés.
Az alapfogalmak tisztázása
A három pénzügyi művelet közös sajátossága, hogy valamilyen módon likviditást biztosítanak, vagyis segítik a vállalkozást abban, hogy pénzügyi mozgástere növekedjen. Ugyanakkor nem ugyanarra a problémára reagálnak.A lízing olyan konstrukció, amelyben a vállalkozás vagy magánszemély nem azonnal vásárolja meg a kívánt eszközt, hanem díjfizetés fejében használatba veszi azt. A lízing lényege éppen abban áll, hogy a használat joga és a tulajdonjog elválhat egymástól. A finanszírozó fél — tipikusan lízingcég vagy pénzügyi intézmény — megszerzi az adott eszközt, a lízingbevevő pedig meghatározott időtartam alatt részletekben fizet érte. A lízing tehát több, mint egyszerű bérlet, mert sok esetben tulajdonszerzési lehetőség vagy hosszabb távú finanszírozási cél is kapcsolódik hozzá.
A faktorálás ezzel szemben nem eszközhöz, hanem követeléshez kapcsolódik. Olyan ügylet, amelynek során egy vállalkozás a vevőivel szemben fennálló, többnyire rövid lejáratú pénzköveteléseit eladja egy faktorcégnek. A vállalkozás így nem kénytelen kivárni, amíg a vevője a számlát kifizeti, hanem hamarabb pénzhez jut. Ez különösen ott fontos, ahol a halasztott fizetés mindennapos, és a cég likviditása könnyen feszültté válhat.
A forfetírozás szintén követeléseladás, de nem ugyanabban az értelemben, mint a faktorálás. Itt általában nagyobb összegű, közép- vagy hosszú lejáratú, gyakran exportügyletekhez kapcsolódó követelésekről van szó. A jogosult a követelését még lejárat előtt eladja a forfetőrnek, aki diszkonttal megvásárolja azt, és ezzel általában átvállalja a beszedés kockázatát is. A konstrukció különösen az exportőrök számára lehet kedvező, mert nem kell éveken át a külföldi vevő fizetésére várniuk.
A lízing részletes értelmezése
A lízing a vállalkozások beruházási döntéseiben kiemelkedő szerepet játszik. Sok magyar cég számára azért előnyös, mert lehetővé teszi egy drága eszköz használatát anélkül, hogy annak teljes vételárát egy összegben kellene kifizetni. Ez jelentősen csökkentheti a kezdeti tőketerhelést, és segíthet abban, hogy a vállalkozás gyorsabban jusson működéséhez szükséges eszközökhöz.Magyar viszonyok között klasszikus példának számít a gépjárműlízing. Egy fuvarozó cég, egy építőipari vállalkozás vagy akár egy kisebb kereskedelmi társaság is gyakran lízinggel szerzi be a működéséhez szükséges járműveket. Ugyanez igaz a termelőberendezésekre, mezőgazdasági gépekre, informatikai rendszerekre vagy orvosi műszerekre is. Ezek ára általában magas, ezért a lízing a beruházás és a likviditás között egyfajta köztes megoldást nyújt.
A lízing egyik alapvető sajátossága a tulajdon és a használat elválása. Ez nem csupán elméleti kérdés, hanem a gazdálkodás és a jog szempontjából is lényeges. Ha az eszköz tulajdonjoga a finanszírozónál marad, az hatással van arra, ki viseli az értékcsökkenésből, az elhasználódásból vagy egy esetleges káreseményből eredő kockázatokat. Emellett a számviteli és adózási kezelés is eltérhet attól függően, hogy milyen típusú lízingről van szó.
A lízing legfontosabb típusai közé tartozik a pénzügyi lízing és az operatív lízing. A pénzügyi lízing esetében a hangsúly az eszköz finanszírozásán van. A lízingbevevő jellemzően hosszabb időn át használja az eszközt, viseli a gazdasági kockázatok jelentős részét, és a szerződés végén gyakran lehetősége nyílik a tulajdonszerzésre. Ilyenkor a konstrukció gazdasági értelemben közel állhat egy részletre történő vásárláshoz, bár jogilag nem azonos vele.
Az operatív lízing inkább használati jellegű megoldás. Itt a cél nem feltétlenül a tulajdon megszerzése, hanem az, hogy a vállalkozás meghatározott időre hozzájusson egy eszközhöz. Ezt gyakran alkalmazzák céges autóflották esetében, ahol a vállalkozás számára fontosabb a folyamatos rendelkezésre állás és a kiszámítható költség, mint a tulajdonjog. Ez a forma különösen előnyös lehet gyorsan avuló technológiák esetén, például informatikai eszközöknél.
A speciális lízingformák közül említést érdemel a visszlízing. Ennek lényege, hogy a vállalkozás eladja saját eszközét egy finanszírozónak, majd ugyanazt az eszközt lízingbe visszaveszi. Ez első látásra szokatlannak tűnhet, valójában azonban nagyon praktikus lehetőség: a cég az eszköz használatát nem veszíti el, ugyanakkor pénzhez jut, vagyis javul a likviditása. Ez különösen válságosabb időszakokban vagy átmeneti pénzhiány esetén lehet fontos.
A szervizlízing szintén sajátos forma, mert az eszköz használatán túl kapcsolódó szolgáltatásokat is tartalmazhat, például karbantartást, javítást vagy üzemeltetési segítséget. Egy céges flottakezelésnél például gyakori, hogy a lízingdíj nemcsak a jármű használatát fedezi, hanem a szervizelés költségeit is.
A lízing többféle szempont alapján csoportosítható. Megkülönböztethető a szereplők száma szerint közvetlen és közvetett lízing. A lízingtárgy jellege szerint lehet szó termelőeszközről, fogyasztási cikkről vagy speciális, személyi használatú eszközről. Földrajzi irány alapján beszélhetünk belföldi, import- vagy exportlízingről. Ezenkívül a cél is fontos: lehet beruházási célú, használati célú vagy vegyes jellegű. Ezek a csoportosítások segítenek abban, hogy a lízinget ne egyetlen egységes intézményként, hanem sokrétű finanszírozási eszközként lássuk.
A faktorálás részletes értelmezése
A faktorálás a vállalkozások napi működésében leginkább a likviditásfenntartás eszköze. Olyan cégek számára különösen fontos, amelyek számláik kiegyenlítésére hosszabb időt kénytelenek várni. A magyar gazdaságban ez nem ritka jelenség: sok kis- és középvállalkozás 30, 60 vagy akár 90 napos fizetési határidőkkel dolgozik, miközben a béreket, adókat, alapanyagokat vagy rezsiköltségeket jóval hamarabb rendeznie kell.A faktor ebben a helyzetben nem árut vásárol meg, és nem is egy gépet finanszíroz, hanem a követelést. A vállalkozás átadja a vevőjével szembeni számlakövetelését a faktornak, cserébe annak értékének jelentős részét rövid időn belül megkapja. A fennmaradó összeget a faktor a saját díjának és költségeinek levonása után számolja el. Ezzel a megoldással a vállalkozás nem válik kiszolgáltatottá a vevő fizetési fegyelmének.
A faktorálásnak három fő funkciója emelhető ki. Az első a finanszírozási funkció. Ez a legszembetűnőbb, hiszen a cég hamarabb pénzhez jut, mint ahogyan a követelése lejárna. A második az adminisztratív funkció: a faktorcég nyilvántarthatja a követeléseket, figyelheti a határidőket, kapcsolatot tarthat az adósokkal, ami jelentős tehermentesítést jelenthet. A harmadik a kockázatkezelési funkció. Egyes konstrukciókban ugyanis a faktor nemcsak megveszi a követelést, hanem a nemfizetés kockázatát is vállalja.
Nem minden követelés alkalmas azonban faktorálásra. Fontos, hogy a követelés valós, jogilag rendezett, megfelelően dokumentált és lehetőleg vitathatatlan legyen. Ha például a teljesítés körül vita áll fenn, vagy a számlázás pontatlan, a faktor nem szívesen vállalja az ügyletet. A magyar gazdasági gyakorlatban ebből az következik, hogy a rendezett könyvelés, a szabályszerű számlázás és a fegyelmezett szerződéskötés a faktorálás előfeltétele.
A faktorálás csoportosítása több irányból is lehetséges. Az egyik legfontosabb különbség a visszkeresetes és a visszkereset nélküli faktorálás között van. Visszkeresetes esetben, ha az adós nem fizet, a faktor bizonyos feltételekkel visszakövetelheti az összeget az eredeti jogosulttól. Visszkereset nélküli faktorálásnál a nemfizetés kockázata nagyobb mértékben a faktorra száll át. Nyílt faktorálásnál az adós tud a követelés átruházásáról, zárt faktorálásnál ez kevésbé jelenik meg számára. Emellett lehet belföldi és nemzetközi faktorálás, illetve egyszeri, alkalmi vagy keretjellegű, tartós együttműködésen alapuló faktorálás.
A forfetírozás részletes értelmezése
A forfetírozás a követelésvásárlásnak olyan speciális formája, amely főként a nemzetközi kereskedelemben vált jelentőssé. Míg a faktorálás tipikusan rövid lejáratú és gyakran sok kisebb számlára épülő konstrukció, addig a forfetírozás inkább nagyobb értékű, hosszabb futamidejű ügyletekhez kapcsolódik. Ezért gyakran tekintik a külkereskedelmi finanszírozás fejlettebb, összetettebb eszközének.A forfetírozás sajátossága, hogy a követelés átruházása rendszerint véglegesebb jellegű. A forfetőr a követelést diszkontált áron vásárolja meg, vagyis a jövőben befolyó összeget jelenértéken fizeti ki. Az eladó így azonnal pénzhez jut, és mentesül attól, hogy éveken keresztül viselje a vevő fizetésével kapcsolatos bizonytalanságot. Ez különösen fontos lehet olyan exportőrök számára, akik beruházási javakat vagy nagy értékű technológiai rendszereket értékesítenek külföldre.
Tipikus példaként elképzelhetünk egy magyar gépipari vállalkozást, amely komplett gyártósort ad el külföldi partnernek, és a vevő több év alatt, részletekben fizet. Az exportőr számára ez komoly kockázatot jelentene, mert hosszú időre lekötné a tőkéjét, ráadásul ott van az országkockázat, az árfolyamkockázat és a vevő nemfizetésének lehetősége is. A forfetírozás ebben a helyzetben azt teszi lehetővé, hogy az exportőr a követelést eladja egy finanszírozónak, és így gyorsan felszabadítsa pénzeszközeit.
A forfetírozásnál különösen fontos a biztosítékok szerepe. A követelés mögött gyakran váltó, bankgarancia vagy más fizetési ígéret áll. Ezek a biztosítékok növelik az ügylet biztonságát, és lehetővé teszik, hogy a forfetőr vállalja a hosszabb távú kockázatot. Emiatt a forfetírozás nem tömegjelenség a mindennapi belföldi kereskedelemben, inkább speciális, nagyobb volumenű finanszírozási forma.
Csoportosítható a követelés eredete szerint, így beszélhetünk elsősorban exportügyletekhez kapcsolódó, illetve ritkábban belföldi forfetírozásról. A biztosíték jellege alapján lehet váltóval fedezett, bankgaranciával biztosított vagy más fizetési ígéreten alapuló ügylet. Futamidő szerint közép- és hosszú lejáratú változatokat különböztetünk meg. A kockázatviselés alapján is van eltérés: egyes konstrukciókban a finanszírozó szinte teljes egészében átveszi a kockázatot, más esetekben bizonyos korlátozások fennmaradhatnak.
A három konstrukció összehasonlítása
A lízing, a faktorálás és a forfetírozás összehasonlításának első és legfontosabb szempontja az, hogy mi a finanszírozás tárgya. Lízingnél egy eszköz vagy vagyontárgy használata áll a középpontban. Faktorálásnál rövid lejáratú pénzkövetelésről beszélünk. Forfetírozásnál szintén követelés kerül értékesítésre, de annak jellege más: általában nagyobb összegű és hosszabb futamidejű.A második szempont a kockázatviselés. Lízing esetében a kockázat megosztása függ attól, hogy pénzügyi vagy operatív formáról van szó. Faktorálásnál a nemfizetés kockázata lehet részben vagy egészben a faktoré, attól függően, visszkeresetes vagy visszkereset nélküli konstrukcióról van-e szó. Forfetírozásnál a finanszírozó rendszerint jelentős, sokszor döntő kockázatot vállal át.
A harmadik különbség a tulajdonhoz való viszony. A lízingnél a tulajdon és a használat elválik egymástól, tehát maga az eszköz a jogviszony tárgya. Faktorálásnál és forfetírozásnál viszont nem dolog, hanem követelés kerül átruházásra. Ez alapvető jogi és gazdasági eltérés.
Negyedik szempont az időtáv. A lízing általában közép- vagy hosszabb időszakra szóló eszközfinanszírozás. A faktorálás rövid lejáratú követelésekhez kötődik. A forfetírozás pedig közép- és hosszú távú követelések pénzzé tételére alkalmas.
Végül más a gyakorlati felhasználási területük is. Lízinget akkor alkalmaznak, ha egy vállalkozás eszközhöz akar jutni nagy egyszeri tőkekiadás nélkül. Faktorálás akkor hasznos, ha a vállalkozás gyorsan likviditást akar teremteni a még le nem járt számláiból. Forfetírozás pedig elsősorban akkor célszerű, ha exportból származó, hosszabb lejáratú követelést szeretnének kockázattal együtt értékesíteni.
A csoportosítások jelentősége
A csoportosítási szempontok rendszerezése azért fontos, mert ezek segítségével lehet egy-egy konkrét ügyletet pontosan elhelyezni a finanszírozási formák között. A lízingnél a szereplők száma, a tárgy jellege, a földrajzi irány, a szerződés célja, a kockázatviselés és a számviteli kezelés mind lényeges szempont. A faktorálásnál a regressz megléte vagy hiánya, a nyílt vagy zárt forma, a követelés futamideje, a belföldi vagy nemzetközi jelleg, valamint az adós minősége a meghatározó. A forfetírozásnál a futamidő, a biztosíték, a nemzetközi kapcsolódás és a kockázatátvállalás mértéke kerül előtérbe.Ez a rendszerezés nem öncélú. A gazdasági életben egy rosszul megválasztott finanszírozási forma komoly többletköltséget, adminisztratív terhet vagy éppen jogi bizonytalanságot okozhat. Egy magyar KKV például könnyen hibázhat, ha a likviditási gondját beruházási típusú konstrukcióval próbálja kezelni, vagy ha exportkockázatát egyszerű belföldi követeléskezelési eszközzel akarja lefedni.
Összegzés
Összességében megállapítható, hogy a lízing, a faktorálás és a forfetírozás egyaránt a vállalati finanszírozás fontos eszközei, de eltérő problémákra adnak választ. A lízing eszközhasználati és finanszírozási konstrukció, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás nagyobb beruházásokat is megvalósítson jelentős azonnali tőkekiadás nélkül. A faktorálás a rövid lejáratú követelések gyors pénzzé tételét szolgálja, ezzel javítja a vállalkozás likviditását és sok esetben az adminisztrációs terheket is csökkenti. A forfetírozás pedig hosszabb lejáratú, gyakran exporthoz kapcsolódó követelések eladását teszi lehetővé, rendszerint jelentős kockázatátvállalással a finanszírozó részéről.A három konstrukció helyes megkülönböztetése azért fontos, mert a pénzügyi döntések minőségét alapvetően befolyásolja. Aki tisztában van azzal, hogy ezek a formák mit finanszíroznak, hogyan oszlik meg bennük a kockázat, és milyen szempontok szerint csoportosíthatók, az sokkal tudatosabban képes eligazodni a vállalati gazdálkodás lehetőségei között. A magyar gazdaságban, különösen a kis- és középvállalkozások világában, ez a tudás nemcsak tananyagnak tekinthető, hanem valódi versenyelőnyt jelentő gyakorlati ismeretnek is.
Értékelje:
Jelentkezzen be, hogy értékelhesse a munkát.
Bejelentkezés