Molière Tartuffe: Az álszentség szatírájának elemzése középiskolásoknak
Ezt a munkát a tanárunk ellenőrizte: 15.01.2026 time_at 15:22
Feladat típusa: Történelem esszé
Hozzáadva: 15.01.2026 time_at 15:01
Összefoglaló:
Molière Tartuffe című drámája az álszentség leleplezésével ma is érvényes társadalomkritika, ezért kiemelt helyet kap a magyar középiskolai tananyagban.
Molière – Tartuffe
I. Bevezetés
Az európai drámairodalom egyik kiemelkedő alakja, Molière, a 17. század meghatározó komikaszerzője volt, akinek neve máig egyet jelent a társadalomkritikával átitatott komédiával. E műfaj a maga idejében nem csupán szórakoztatási eszköz volt, hanem a társadalmi visszásságok, képmutatás, álszentség, és ostobaság leleplezésének egyik legélesebb, mégis játékos formája. Molière legismertebb – és Magyarországon is rendszeresen játszott – darabja a "Tartuffe", amely egyszerre a komédia remeke és az álszent viselkedés megrendítő szatírája.Ez az esszé először Molière életútját vázolja fel, majd a francia komédia műfajának sajátosságait, illetve a Tartuffe keletkezésének közjátékait és jelentőségét elemzi. Végül részleteiben feltárja a szereplők jellemrajzát, a mű szerkezetét és mondanivalóját, hogy rávilágítson arra, miért bír ma is ilyen erejű hatással ez a több mint 350 éves mű a mai magyar középiskolásokra, s miért tartozik a magyar tananyag kiemelt drámái közé Kleist, Madách vagy akár Shakespeare műveivel együtt.
II. Molière élete röviden
Molière, eredeti nevén Jean-Baptiste Poquelin, 1622-ben született Párizsban egy jómódú polgári családba. Apja tekintélyes kárpitkészítő mester volt, ezt a mesterséget és a vele járó “királyi kárpitos” tisztséget is örökölhette volna. Családja biztosított számára jó nevelést és tanulmányai során a jogi pályára terelték, ahogyan az abban a korban polgári családoknál szokás volt. Ám Molière szenvedélye a színház iránt végül felülírta a családi elvárásokat, s a Bejart család társulatában kezdett el színészként és drámaíróként dolgozni. Tizenhárom esztendeig vándorszínészként járta Franciaországot, és ez idő alatt remek alkalma nyílt a különféle polgári és nemesi karakterek, nyelvi fordulatok, gesztusok, társadalmi szokások tanulmányozására.A valódi áttörést XIV. Lajos udvarában, egy királyi megrendelés teljesítése hozta el. A Napkirály hamar felismerte Molière kivételes tehetségét, s ennek eredményeképp állandóan újabb feladatokat adott, támogatva az udvari színházat. Molière rendkívül termékeny szerzőnek bizonyult: évente több új művel jelentkezett, s legtöbb darabját játszották is. Negyvenévesen feleségül vette színházi társa, Madeleine Bejart lányát, Armande Bejart-t, egy rendhagyó házasságot, amelyhez – pletykák szerint – számos botrány is fűződött.
Molière a színpad embere volt: maga is játszotta főbb szerepeit; gyakran a saját darabjainak hőseit alakította. 1673-ban azonban tragikus körülmények között fejezte be életét: A képzelt beteg előadása közben lett rosszul, s néhány órával a függöny lehullása után meghalt. Halálát is komikus-ironikus légkör övezte, hiszen az akkori egyházi szabályok szerint színészként nem helyezhették volna el megszentelt földön – végül a király közbenjárására, éjszaka temették el.
III. A Molière-komédia műfaja és jellegzetességei
A komédia Molière idejében – akárcsak már Plautus vagy Terentius óta – olyan színpadi műfaj volt, amely elsősorban az “alsóbb” társadalmi csoportok, a polgárság és a szolgák életét, mindennapjait, gyarlóságait mutatta be. Lényege nem a tragikum, hanem a nevetségessé tett emberi gyengeségek, esendőségek, “kis bűnök” leleplezése. Molière nagymestere annak, hogyan válik a hiszékenység, fösvénység, álszentség vagy például a beteges aggódás önmaga karikatúrájává.Szemben a korábbi, mereven típusfigurákra (mint a commedia dell’arte hagyományához illeszkedő Pantalone, Dottore vagy Arlecchino) épülő komédiákkal, Molière hősei gyakran egyéni sorssal, saját pszichológiával rendelkeznek: bár bizonyos jellemvonások (mint Orgon hiszékenysége vagy Tartuffe képmutatása) alapkarakter szintjén jelennek meg, mégis elevenek, árnyaltak. Ezzel újításként járult hozzá a műfajhoz: figurái egyszerre léteznek típusként és egyedi személyiségként.
Fontos jellemző továbbá a komédiában a „happy end”, a szerencsés kimenetel: hiába fenyegetik a szerelem vagy a vagyon veszélyei a családot, végül minden elrendeződik. Ez Molière-nél sem működik mindig egyszerűen: gyakran a dramaturgiai késleltetés, a feszültség fokozása miatt csak az utolsó pillanatban következik be a megoldás, sokszor deus ex machina beavatkozásának köszönhetően (mint a Tartuffe-ben is).
IV. A Tartuffe keletkezése és cenzúrája
A Tartuffe első, háromfelvonásos változata 1664-ben született, és Versailles-ban mutatták be a király előtt. Ám a darab hatalmas botrányt kavart: azonnal betiltották, miután az egyházi és udvari körök felháborodásukat fejezték ki, mert a sátáni álszentséget és vallásos képmutatást nyíltan pellengérre állította. Bár XIV. Lajos művészetkedvelőként nem ellenezte a művet, végül politikai megfontolásokból engedett az egyház nyomásának.Molière azonban nem adta fel: évekig küzdött a Tartuffe bemutatásáért, s 1669-re végül elkészült az öt felvonásos, átdolgozott változat, amelyet már sikerült színpadra állítani. És bár a cenzoroknak néhány csípősebb részt tompítani kellett (például Tartuffe beszédeit), a mű lényegi mondanivalója változatlan maradt.
A cím – Tartuffe – maga is beszélő név: jelentése “álszent, képmutató”. Eredete az olasz commedia dell’arte színházi hagyományában keresendő, ahol rendszeresen megjelent a hasonló karakter. A Tartuffe nevéhez Magyarországon is tapad a képmutatás fogalma: a magyar nyelvben a “tartuffe” szót is használjuk – főleg irodalmi kontextusban – az alattomos, képmutató emberek jellemzésére.
Nehezen besorolható darabról beszélünk: bár jellemvígjátéknak tartjuk, tartalmaz feszültséggel teli, szinte tragédiába hajló jeleneteket is – épp amiatt, hogy a címszereplő lelepleződése csak a legvégén történik, s addig az egész család egzisztenciális veszélyben forog.
V. A Tartuffe szereplőinek részletes bemutatása
A Tartuffe fő cselekménye a 17. századi Párizs polgári otthonában, Orgon házában játszódik. A felszínen egyszerű családi problémákkal szembesülünk: látszólag egy kurtán-furcsán szerzett “barát” szipolyozza ki a családfőt, miközben a fiatalokat a szerelmi szál foglalkoztatja. Azonban a fő téma sokkal komolyabb: hogyan válik az emberi hiszékenység és álszentség a társadalom, a család romlásának egyik elsődleges eszközévé.- Pernelle asszony: Orgon anyja, a hagyományos idősebb generáció képviselője. Rendíthetetlenül védi Tartuffe-öt, s minden kételkedőt rendreutasít. Makacssága és tekintélyelvű viselkedése jól ellenpontozza a fiatalok lázadását. - Orgon: A jóhiszemű, naiv, ugyanakkor zsarnokoskodásra is képes családfő. Tartuffe-ben látja az erényt, miközben családja bajba sodródik, hiszen minden szót elhisz új “barátjának”. - Elmira: Orgon felesége, a szellemesség, női éleslátás és erkölcsi tisztaság megtestesítője. Bár áldozattá próbálják tenni, találékonysága, higgadtsága révén ő lesz Tartuffe leleplezésének igazi mozgatórugója. - Damis: Orgon idősebb fia, temperamentumos, s a hirtelen haragja miatt könnyen bajba sodorja magát és testvéreit. Ő próbálja elsőként leleplezni Tartuffe-öt apja előtt, de ezzel csak tovább bonyolítja a helyzetet. - Mariane: A családfő lánya, szerelmes Valérba, mégis engedély nélkül próbálják hozzáadni Tartuffe-höz – passzivitása és szenvedése a kor nőalakjainak tipikus vonása. - Valér: Mariane udvarlója, a rajongó szerelmes fiatalember, akinek jelenléte a szerelmi szálat erősíti. - Dorine: Az “ügyes szolgáló”, a polgári komédia egyik kedvelt karaktere, aki szellemesen, bátor szókimondással próbálja a fiatalokat és a családot kimenteni szorult helyzetükből. Nélküle megeshetnék a tragédia. - Cléante: Elmira bátyja, az értelmesen gondolkodó rezonőr, aki folyvást az ésszerűség szavát képviseli mindegyik oldalon. - Tartuffe: Talán Molière legnagyobb karakteralkotó bravúrja. Tartuffe egyszerre nevetséges és veszedelmes; nem szeszélyes gazember, hanem számító, hidegen észlelő, céljait minden áron elérő álszent. Jellemét álarc, szenteskedés, tudálékosság, s ravasz manipulatív viselkedés határozza meg.
A karakterek tipikusan Molière-i társadalmi-gazdasági környezetből származnak, de annyira életteliek, hogy bármely korban felismerhetők. A darab sikerességét bizonyítja a magyar színházak gyakori feldolgozása – például a Nemzeti Színház 2016-os előadásában Kulka János alakította emlékezetesen Tartuffe-öt, a manipulatív álszent szerepét.
VI. A Tartuffe szerkezete és cselekményének elemzése
A darab dramaturgiai felépítése tökéletesen példázza a klasszikus francia öt felvonásos szerkezetet. A kezdés “in medias res” történik: a családi vita közepébe csöppenünk, ahol már minden szereplő saját nézetét képviseli Tartuffe-fel kapcsolatban. Az expozíció aprólékos, bemutatja a személyek viszonyait, s legfőképp a fő konfliktusokat: ki támogatja, ki utasítja el Tartuffe-öt.Ezután a cselekmény két táborra osztja a szereplőket: egyrészt a fiatalok (Mariane, Valér, Damis) Dorine és Elmira támogatásával szembehelyezkednek Orgon és Pernelle asszony vakhitével. A központi feszültség forrása Orgon döntése: lányát Tartuffe-höz akarja adni, holott ő Valért szereti.
Külön dramaturgiai bravúr, hogy Tartuffe karaktere csak a harmadik felvonásban lép ténylegesen a színre. Addig a történet szereplői csak beszélnek róla, ám jelenlétét mindenhol érezteti. Ezzel feszültséget, várakozást épít fel a mű, hiszen a néző egyre jobban kíváncsi, ki ez a titokzatos ember, aki elrabolja a család fejének józan ítélőképességét.
A harmadik felvonás végén éri el a dráma első tetőpontját: Orgon lányát Tartuffe-hoz akarja adni, a családi konfliktus fokozódik, s ekkor még mindig Orgon oldalán áll a hatalom. Amikor Damis megpróbálja leleplezni Tartuffe-öt, apja nem hisz neki, hanem saját fiát tagadja ki. Ezzel a család szétzüllése már kézzelfogható.
Nagy jelentősége van a késleltetésnek: a közönség, sőt a család tagjai számára is evidencia Tartuffe álszentsége, de Orgon megrögzöttségének, vakhitének “köszönhetően” a “rossz” győzedelmeskedik, a helyzet kilátástalanná válik, a végső összeomlás (elzálogosított ház, elkobzott vagyontárgyak, család szétesése) fenyeget.
VII. A Tartuffe végkifejlete és értelmezése
Molière darabjának befejezése igazi “deus ex machina”: amikor minden elveszni látszik, váratlanul megjelenik a király embere, leleplezi és letartóztatja Tartuffe-öt, s Orgon visszakapja vagyonát. Ez a megoldás egyszerre felel meg a hagyományos vígjátéki eszköztárnak (a társadalmi rend helyreállítása), másrészt megfelel a korabeli elvárásoknak, hiszen a XIV. Lajos iránti lojalitást, a király bölcsességét helyezi piedesztálra.Azonban – és ez Molière igazi iróniája – az esszenciális társadalmi probléma, az emberi hiszékenység, az álszentség, a vak tekintélytisztelet nem szűnik meg. Ezek a veszélyek a valóságban sem feltétlenül egy csodatévő uralkodói kézmozdulat következtében “oldódnak meg”. A befejezés így nemcsak a cenzúra miatt szükséges formai kompromisszum, hanem rejtetten keserű látleletének is tekinthető: egyedüli “orvosság” a hatalmas, morális uralkodó beavatkozása; a társadalmi önkorrekciótól a valóság elzárkózik.
VIII. Összegzés
A Tartuffe a francia klasszikus komédia, de talán az egész világirodalom egyik sarkalatos műve – nagyságát a magyar olvasók és színházlátogatók is örökösen elismerik. A darab ereje abban rejlik, hogy a komikum, a családi bohózat, a humor mögött végig ott pulzál a társadalomkritika: a hiszékenység, az álszentség, a tekintélyelvűség minden korban veszélyt jelent – nemcsak a magánéletre, hanem egy egész közösségre is. Nem véletlenül tanítják a magyar gimnáziumokban a Tartuffe-öt: a mű ma is nevén nevezi azokat a veszélyeket, melyekkel egyéni és közösségi szinten is szembesülünk.A Tartuffe szellemisége mélyen rokon Eötvös József vagy Madách Imre szociális érzékenységével, s ugyanazt a kérdést teszi fel: elég-e a jóhiszeműség, vagy szükség van-e bátor, ésszerű, cselekvő emberekre, akik felveszik a harcot az dezinformáció, a manipuláció, az álszentség ellen?
Molière “gúnyos tükröt tart” elénk, ami éppoly aktuális a magyar mai társadalomban, mint 1664-ben volt a francia udvarban. Ez a darab szórakoztat, nevel, és – talán minden műfaji leleménynél fontosabb – gondolkodásra késztet.
IX. Írási tippek, személyes vélemény
Az esszéírás során érdemes a bevezetőben világossá tenni, miért jelentős Molière, és hogyan illeszkedik a Tartuffe az életműbe. Az egyes szereplők elemzését konkrét idézetekkel, jelenetek rövid leírásával érdemes gazdagítani („Jól van, jól van, most nem kérdezem, nem is vagyok kiváncsi” – Orgon közönyös ismétlődő kérdése feleségéhez, ahogy csak Tartuffe iránt érdeklődik). Kiemelendő, mennyire bravúrosan képes Tartuffe álarcot viselni, s miközben Orgon környezetében mindenki felismeri álszentségét, a házigazda csak vakbuzgóságát mélyíti.A mű expozíciója, a feszültségkeltő késleltetés, a válságpontra sodródó konfliktus mind azt szolgálják, hogy végül annál megrázóbb legyen a “családi tragédia” szerencsésen összekuszált feloldása. A deus ex machina-t érdemes ironikusan is értékelni: csupán a “külső” hatalom oldhatja fel azokat az ellentmondásokat, amelyeket az emberek maguk képtelenek kezelni.
Személyes véleményem szerint a Tartuffe az egyik legaktuálisabb iskolai olvasmány. Mai világunkban – amikor „információs álszentek”, közösségi médiában terjedő manipulációk, s a társadalmi hiszékenység különösen erős – Molière klasszikusa aktuálisabb, mint valaha. A mű nem válik unalmassá: minden generáció új arcot, új értelmezést, új tanulságot talál benne.
Ez teszi a Tartuffe-öt örökérvényűvé és a magyar oktatás egyik örök kötelezőjévé.
Értékelje:
Jelentkezzen be, hogy értékelhesse a munkát.
Bejelentkezés