Babits Mihály prófétaszerepének elemzése költészetében
Feladat típusa: Fogalmazás
Hozzáadva: ma time_at 13:42
Összefoglaló:
Elemzd Babits Mihály prófétaszerepét költészetében, tanulj a társadalmi felelősség és filozófiai igazság kereséséről a 20. századi magyar irodalomban.
Prófétaszerep vállalása Babits költészetében
I. Bevezetés
A prófétaszerep a költészetben az egyik legösszetettebb és leginkább megosztó szereposztás, amelyet egy magyar költő magára vállalhat. E szerep lényegét nem csupán a jövőbe látás vagy valamely isteni igazság hirdetése jelenti, hanem egyszerre tartalmazza a társadalom irányítását, az erkölcsi útmutatást, s az univerzális igazságok keresését az egyéni érzékenységen keresztül. Különösen igaz ez a 20. század nagy magyar lírikusaira, akik sorsfordító korszakban éltek. Babits Mihály költészete kiváló példája annak, hogy miként alakul át egy zárt, szemlélődő, akadémikus költő alkotói önképe – önként vállalt vagy épp megtagadott – társadalmi felelősséggé.A magyar irodalom 20. századának első fele sorsdöntő időszak, amely során a magyar költőkre soha nem látott tehertétel nehezedett. Ady Endre radikalizálta a költői szóhatást, Kosztolányi Dezső a hétköznapi élet kérdéseire, a személyes boldogság tragikumaira irányította a figyelmet, Babits Mihály pedig az igazságkeresés filozófiai és erkölcsi aspektusát hangsúlyozta. Nem véletlenül illették Babitsot a „poeta doctus” – tudós költő – elnevezéssel: műveltsége, történelmi és teológiai érzékenysége révén különös pozíciót foglalt el nemcsak a Nyugat nemzedékén belül, de a teljes magyar líra történetében is.
Ebben az esszében azt kívánom bemutatni, hogyan és miért alakult át Babits költői énje a prófétaszerep felé, miként reagált korának történelmi kihívásaira, s ez hogyan jelenik meg költői műveiben, mindenekelőtt a „Jónás könyve” című poémájában. Külön figyelmet fordítok a Babits-i prófécia kialakulásának folyamatára, visszautasításától az elfogadásig; s arra is, miként vált mindez a magyar költészet új, korszakos példájává.
---
II. A prófétaszerep tagadása és a lírai önreflexió
Babits pályakezdésekor kifejezetten távol tartotta magát a direkt társadalmi szerepvállalástól. Első verseiben, melyeket a „poeta doctus” hagyományára épít, a költő inkább a tudás, az esztétikai érték, valamint az önmagába zárkózó alkotás kérdéseit feszegeti. Komoly filozófiai felhanggal vizsgálja a világot és önmagát, anélkül, hogy közvetlenül szólná meg a társadalom problémáit. A „Lírikus epilógja” című műve magabiztos önreflexióval fordul az alkotói én korlátaihoz. A „vak dióként dióban zárva lenni” metaforája a kívülről megérthetetlen, mégis önmagában teljes költői világot sugallja. Ebben a korban Babits még úgy véli, a költészet és a társadalom útja két külön pálya, s az alkotó igazán csak önnön világában, a nyelv, a forma, a zene mélységeiben találhatja meg az igazságot.Ezt az elkülönülést tovább erősíti a l’art pour l’art, vagyis az öncélú művészet eszménye, mely a századforduló magyar irodalmi életében a Nyugat első nemzedékének egyik alapvető viszonyulási pontja. Babits számára a költői lét kezdettől elitizált, szinte főpapias irányból közelítő fogalom: a költőkkel marad azoknak, akik elég képzettek a művek befogadásához, s nem kötelezi magát a hétköznapi párbeszédnek. Így válik első korszakában az én, az egyedüllét, az önmagába forduló bölcsesség a Babits-i poétika alapkövévé.
---
III. Világháborús fordulat: felelősség és visszahúzódás
Az első világháború kitörése azonban elodázhatatlanul megrengeti mind Babits személyes világát, mind egész költői felfogását. A magyar irodalomban talán ő az, aki elsőként érezte meg: a közéleti válság, a nemzet lelki szenvedése elől nem lehet elzárkózni immár kizárólag esztétikai értékekbe. A háborúellenes Babits hangja ezért botrányt is kelt a korban, hiszen addig kerülte a politikai szerepvállalás minden megnyilvánulását. A „Játszottam a kezével” vagy a „Fortissimo” mélyen elítélik a háború abszurditását és embertelenségét – ezekben a versekben Babits már nem csupán magányos filozófus, hanem morális és szociális felelősséget vállaló költő. A társadalmi reakciók, a támadások azonban bizonytalanságot, visszavonulást is kiváltanak belőle. Ennek visszhangja érződik az olyan versekben, mint „A gazda bekeríti házát”, ahol a költő már inkább elhatárolódni próbál a közélettől, s visszamenekül a magány, a műveltség zárt kapui mögé.Ez az ambivalencia – egyszerre felelősségvállalás és elutasítás, nyitottság és elzárkózás – komoly feszültségként húzódik végig Babits líráján az 1910-es évek végétől. Az alkotó nem tud többé semleges szemlélődő maradni: betegség, csalódás, társadalmi zavarok közepette szükséges újradefiniálnia önmagát.
---
IV. A húszas évektől a prófétaszerep felé
A világháborút követő évek – a trianoni trauma, a forradalmak, majd a konszolidáció – minden értelmiségit, így Babitsot is, új feladat elé állítottak. A régi világ összeomlásával együtt leomlott a költői elzárkózás fala is. 1922-ben megszületik „Cigány a siralomházban” című vers, amely Babits költészetében korszakhatárt jelent. Itt már a költő közösségi felelősségtudata kerül előtérbe: a lírai én – a „cigány” figurájában – az egész nemzeti közösség sorsával azonosul, mindazok fájdalma, akiket a történelem, a társadalom kitaszított. A „mi” megszólítás, az egyes szám első személyről a többszörös azonosulás, éppen a közösség képviseletének vállalását fejezi ki.Babits számára ebben a korszakban a költészet feladata radikálisan megváltozik; már nem elég, ha a művészet csupán a szépért van, hanem harcolnunk kell a mulandóság, a kilátástalanság, a pusztulás ellen. Ebben az új szerepfelfogásban az alkotó egyszerre népdalnok, tanító és próféta. A vers szimbolikus alakja, a sorsra váró cigány azonban nem csak a nemzet, hanem a költő személyes kiszolgáltatottságát is jelenti: a diszharmónia, a kiúttalanság élménye, amely a magyar történelemben, s Babits életében is vissza-visszaköszön.
---
V. Jónás könyve: a prófétaszerep beteljesedése
Babits irodalmi munkásságának tetőpontja a „Jónás könyve”, amelyet 1938-ban írt, közvetlenül az Anschluss és a fasizmus előretörése idején. A mű születése mélyen összefonódik a szerző személyes válságával – halálos betegségével és azzal az érzéssel, hogy a világ végképp elfordult a humanizmustól, a szellemesség, a költészet védtelenné vált a történelmi viharban.A „Jónás könyve” nem pusztán bibliai parafrázis, hanem egyetemes példázat a költői felelősség, az igazság vállalásának kikerülhetetlenségéről. A műben Babits a próféta sorsát nem heroizálja, hanem mély kételyekkel, lelki vívódással ruházza fel. Jónás menekülése, a cethal gyomrában töltött sötét éjszakák a végső elodázás allegóriái – miközben Ninive népének hirdetése, a mindenkori meghallgatás és elutasítás is örök dilemma marad. Baljós időkben a költő sem lehet már csupán magányos szemlélő: a vers, az üzenet kötelessége akkor is ránehezedik, ha a fogadó közeg ellenséges, vagy egyenesen értetlen.
A mű végén a tökfa alatt ülő Jónás már nem diadalmas próféta, inkább a magára maradt, elárult ember jelképe, aki számára a szó elhangzása mégsem lehetett hiába. Ebben az utolsó dialógusban – Isten és Jónás közt – Babits kiírja magából mindazt a gyötrődést, amit emberi mivoltunk, a felelősség és a magány kettőssége jelent. A költő – bár kételkedik – vállalja sorsa keresztjét, s mint tanító, költő és ember, nem léphet ki már a világért mondott szó árnyékából.
---
VI. Összegzés: Babits prófétaszerepének jelentősége
Babits költészetének egészét áthatja a prófétaszerep ambivalenciája. A korai elzárkózó, befelé forduló költőtől fokról fokra jutunk el a közösség iránt elkötelezett, felelős alkotóig, aki vállalja, még ha szenvedve is, a megszólalás kötelességét. E szerep sosem lesz egyszerű, sőt: Babits lírájában a magány, az idegenség, az emberi kétely épp úgy hozzátartozik a prófétai küldetéshez, mint az igazság és az iránymutatás vállalása.Az ő példája mutatja: nem lehet csak a tömeg hangjába olvadni, ugyanakkor nem lehet csupán a magányos alkotó elégedett befelé élésével sem. A költő, ha hittel és hitelességgel fordul a világ felé, egyszerre lesz kívülálló és közösségi vezető, belső lelkiismeret és szellemi tanító. Babits életműve ezzel túlnő önmaga idején, s a magyar irodalom újra és újra visszatér hozzá, ha a költő felelőssége, a szó súlya, az alkotás erkölcsi lehetőségei kerülnek szóba.
A mai világban, amikor az egyéni vélemények, a közéleti felelősség, s a szavak ereje újból kérdésessé válik, Babits Mihály prófétaszerepvállalása példaértékű lehet: hisz bármily kilátástalannak tűnik is a világ, a költő nem menekülhet el a kimondás, a szembenézés felszabadító és fájdalmas kötelessége elől. Az ő öröksége egyszerre hív morális kihívásra és ad vigaszt a mindenkori magyar költő és olvasó számára.
Értékelje:
Jelentkezzen be, hogy értékelhesse a munkát.
Bejelentkezés