Mi a filozófia? A kifejezés eredete és jelentése
Feladat típusa: Fogalmazás
Hozzáadva: ma time_at 11:06
Összefoglaló:
Fedezd fel a filozófia eredetét és jelentését, hogy jobban megértsd a bölcsesség szeretetének mély értelmét és szerepét a gondolkodásban.
Mi a filozófia? Mire utal a filozófia elnevezése?
Bevezetés
Az emberiség történetének egyik legősibb és egyben legnagyszerűbb törekvése a világ és önmaga megértése. Amióta csak tudunk gondolkodó emberekről, minden korszaknak megvoltak a maga bölcsei, akik kérdéseket fogalmaztak meg a lét, az igazság, a jó és a rossz, valamint a világ szerkezete felől. A filozófia, mint gondolkodási forma, már az ókori kultúrákban is kitüntetett helyet foglalt el: elég csak Démokritoszra vagy Szókratészre gondolnunk, akik korukban merész kérdéseikkel és válaszaikkal átrendezték a gondolkodás világát.De miért érdemes ma is foglalkozni a filozófiával, amikor mindenütt ott vannak a tudományok és a technika vívmányai? Úgy vélem, hogy napjainkban, amikor a tudás mennyisége szinte felfoghatatlan tempóban növekszik, az információ tengerében sokszor elveszünk, és az alapvető emberi kérdések – Ki vagyok? Mi a jó? Mire való az élet? – éppolyan égetőek, mint a régmúltban. Éppen ezért lényeges megvizsgálni magának a „filozófia” szónak az értelmét: mit is jelent a kifejezés eredete szerint, és hogyan tükrözi ez a jelentés a filozófia célját?
Dolgozatom célja tehát, hogy feltárjam, honnan ered a filozófia elnevezése, milyen rétegei vannak ennek a szónak, s hogy bemutassam: a filozófia egyaránt jelent egyfajta transzcendens bölcsességet és egy praktikus, mindennapokban is hasznos tudást. E két értelmezés árnyalatait vizsgálom meg irodalmi, filozófiai példák segítségével, kifejezetten a magyar oktatási környezet és kulturális tradíció szemszögéből.
A filozófia szó etimológiája és eredeti jelentése
Elsőként érdemes a kifejezés eredetét megvizsgálni. A „filozófia” a görög philosophia szóból ered: a „philo” annyit tesz, hogy szeretni vagy vágyni valamire, a „sophia” pedig bölcsességet jelent. Vagyis a filozófia szó szerinti fordításban „a bölcsesség szeretete”. Mindennapi szóhasználatunkban sokszor megfeledkezünk arról, hogy ez a kifejezés magában hordja a keresés vágyát, az önmagunkon való túllépés igényét. Nem azt mondja, hogy valaki birtokolja a bölcsességet, hanem csupán szereti azt, vagyis mindig úton van felé.Miért fontos, hogy nem a „bölcsesség birtoklása”, hanem „szeretete” szerepel az elnevezésben? Ez az aprónak tűnő különbség az egész filozófiatörténet egyik alapkérdését világítja meg: az ember tudása és ismeretei mindig korlátozottak, a teljes igazságot sosem birtokolhatjuk, de törekedhetünk rá, kereshetjük, kérdezhetjük. Ez a megközelítés egyrészt szerénységre tanít, másrészt arra ösztönöz, hogy sose tekintsük véglegesnek a tudásunkat.
A filozófia tehát nem csak egy tantárgy a gimnáziumokban vagy egyetemi karokon, hanem gondolkodói út: felfedezni és megérteni a világot, a saját gondolatainkban, mások érveiben, az irodalom, a tudomány, vagy akár a művészetek élményeiben. Minden kutatói munka, minden művészi alkotás is ennek a vágyakozásnak – a „bölcsesség szeretetének” – a kifejeződése lehet.
A bölcsesség jelentése: elvont vagy gyakorlati tudás?
A filozófia szó második fele, a „bölcsesség” önmagában is sokféle jelentéssel bír. A hétköznapokban azt mondjuk valakire, hogy bölcs, ha józan ítélőképességgel, tapasztalattal, megértéssel rendelkezik. De a filozófiatörténetben a bölcsesség sokszor magasztos, már-már elérhetetlen cél: Platón az isteni ideák világáról beszélt, s a keresztény gondolkodásban is Isten végtelen bölcsessége a legfőbb etalon.Két alapvető réteget különíthetünk el a bölcsesség fogalmában:
1. A transzcendens, „isteni” bölcsesség
Az első, magasztosabb értelmezés lényege, hogy a bölcsesség valami olyan tudás, amely meghaladja az emberi mértéket. Platón filozófiájában az igazság és a jó ideája a legmagasabb rendű létező, s a „filozófus” nem más, mint e tudás keresője. Nem véletlen, hogy a filozófus szó Szókratész korában is tiszteletet, de egyben szerénységet is jelentett: Szókratész önmagát sohasem tartotta mindentudónak, hanem inkább olyannak, aki felismeri tudatlanságát, és ezáltal igazán bölccsé válhat.A keresztény filozófiában, melynek jelentős hatása van a magyar és európai kultúrára, Szent Ágoston azt mondja: „Kívüled, Istenem, mi más lehetséges bölcsesség?” Ez azt fejezi ki, hogy a földi bölcsesség sosem egyenlő az isteni mindentudással, ám az emberi törekvés, a vágyakozás felé mutat. Magyar irodalmi példát is találunk erre: Janus Pannonius „Pannónia dicsérete” című versében is megjelenik a tudás és a hit feszültsége, a keresés mint örökös emberi állapot.
2. A gyakorlati, erkölcsi bölcsesség
A másik értelmezési irány inkább gyakorlati: az életvezetésben megmutatkozó józanság és ítélőképesség. Arisztotelész használja az ún. „phronészisz” (erkölcsi okosság) fogalmát, amely nem elvont elmélet, hanem a helyes cselekvés képessége. Az ilyen típusú bölcsességet mutatják a népmeséink öreg bölcsei vagy az ismert magyar közmondások, amelyek a tapasztalatból tanuló, higgadt emberek értelmét dicsérik – például: „Jobb félni, mint megijedni” vagy „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”.A magyar tanítási hagyományban is gyakran a gyakorlati bölcsesség felé terelik a fiatalokat: gondoljunk csak arra, hogyan elemzünk egy-egy etikai dilemmát az iskolákban vagy hogyan beszéljük át történelmi döntéshozók lépéseit. Ezek mind azt célozzák, hogy az elméleti tudás mellett értékrendet és józanságot is közvetítsen a filozófiai gondolkodás.
A két értelmezés találkozása és különválása
Felmerül a kérdés: vajon lehetséges-e egyszerre mindkét fajta bölcsességre törekednünk? A történelem során az egyes filozófiai iskolák eltérően válaszoltak erre. A platóni hagyományban, de akár a keresztény teológiában is az isteni igazság elérését tartották szem előtt. Ezzel szemben a sztoicizmus – amelyet magyarul tág értelemben inkább a lelki egyensúly, önuralom és önismeret bölcsessége jellemez – a mindennapi életre fókuszál: hogyan lehetünk kiegyensúlyozottabbak, hogyan kezeljük sorscsapásainkat?A magyar filozófiai gondolkodás is ingadozott a két irány között. Egyfelől kötődünk a transzcendens, keresztény eszmékhez (például Szent István Imre herceghez írt intelmei is hasonló, életvezetési és isteni tanítást kevernek), másfelől Márai Sándor vagy Babits Mihály műveiben is megjelenik az önmagunkhoz, embertársainkhoz való viszony bölcsessége, amely testközelibb, aktuálisabb és praktikusabb.
Napjaink kihívásai, az információáradat, a gyorsan változó körülmények, a fogyasztói világ mind azt igénylik, hogy inkább a gyakorlati, életvezetési bölcsesség legyen előtérben. Ma, amikor az iskolákban is egyre hangsúlyosabb a gondolkodásra, érvelésre, vita- és döntéshozatali képességekre való nevelés, különösen időszerű a filozófiát úgy tekinteni, mint egy vezető zsinórmértéket, amely segít eligazodni a világban.
A filozófia funkciója a jelenkorban
A filozófia napjainkban is nélkülözhetetlen: nemcsak a tanulás tárgyaként, hanem iránytűként az egyéni és társas életben. A „bölcsesség szeretete” nem csupán elvont eszmény, hanem mindennapi életünkben is megmutatkozik, például amikor vitázunk az igazságról, döntünk erkölcsi kérdésekben, vagy egyszerűen megpróbálunk jó életet élni. A filozófia fejleszti a kritikai gondolkodást, képes átlátni a manipulatív érveken, nyitottságra és türelemre tanít.Különösen igaz ez a mai magyar társadalomban is, amikor gyakran találkozunk értékválsággal és társadalmi feszültségekkel. A filozófia nem ad kész válaszokat, de felvértez bennünket azzal a szellemi habitussal, amely képes megállni a helyét az átalakuló világban. A tudományos eredmények önmagukban nem mondják meg, mi a jó, mi az igazságos; ezeket a kérdéseket a filozófia, sőt, olykor az irodalom és a művészetek segítségével gondoljuk végig.
A tudomány és a filozófia viszonyáról szólva fontos kiemelni, hogy ezek nem egymás helyettesítői. A tudomány a világ tényszerű megismerését célozza, szigorú törvényszerűségeket keres. A filozófia viszont vállalja, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozik, amelyek örökösen új megvilágításba helyezhetők – például az emberi méltóság, a jó élet vagy a szabadság természetével.
Összegzés
Amikor tehát megkérdezzük, mi a filozófia és mit jelent maga az elnevezés, egyszersmind rákérdezünk a saját emberi lényegünkre is. A „bölcsesség szeretete” egyszerre utal arra, hogy a filozófus nem állítja magáról, hogy birtokosa az igazságnak, hanem a keresés, a törekvés emberének vallja magát. Ez egy állandóan élő, eleven hagyomány minden kultúrában – így Magyarországon is –, amely egyszerre int szerénységre, bátorságra és kíváncsiságra.A bölcsesség fogalma pedig kettős: lehet magasztos, isteni vagy praktikus, emberi. Mindkettőállandó iránytű lehet: egyszer a végtelen távoliba tekintünk fel, máskor saját életünk hétköznapi küzdelmeiben próbálunk biztosabb alapokat találni.
A modern ember számára talán a gyakorlati bölcsesség a legkézzelfoghatóbb, de a transzcendens vágy sem szűnik meg soha. Ahogy Babits írja: a világ „szomjazik valami véglegesre”, s ez a szomjúság a filozófiai gondolkodás örök forrása. Az iskolákban, a könyvekben, saját vitáinkban, döntéseinkben, vagy akár csak a mindennapi önvizsgálatban – mindannyian filozófusok lehetünk, ha képesek vagyunk szeretni a bölcsességet, s megőrizni az erre való vágyunkat.
A filozófia tehát nem csupán egy tantárgy, hanem az emberi élet – és a magyar kultúra – szellemi alapköve, amely minden nemzedék számára föltett kérdésként és meghívásként hangzik el: keresd, szeresd, őrizd a bölcsességet!
Értékelje:
Jelentkezzen be, hogy értékelhesse a munkát.
Bejelentkezés